
Várkonyi Attila: „Igyekszem a bizalmat maximálisan meghálálni”
■ A Fergeteg Party – Aréna az ország legnagyobb házibulija, ahol a ’80-as, ’90-es és 2000-es évek legnagyobb slágerei, külföldi világsztárok és hazai kedvencek várják a retrózene szerelmeseit egy ötórás, fergeteges bulira május 10-én, a Budapest Arénában. A rendezvényről házigazdájával és megálmodójával, DJ Dominique-kal, azaz Várkonyi Attilával beszélgettünk.
– Mi inspirálta arra, hogy egy ekkora, generációkat is összehozó bulit álmodjon meg, és hogyan biztosítja, hogy az est valóban felejthetetlen legyen minden korosztály számára?
– Az ötórás műsorfolyamot már egy zenei ráhangolódás előzi meg, sőt, a buli után néhány lépésre az Arénától egy after party is várja majd az érdeklődőket. A különleges show keretében világsztárok lépnek színpadra: Kim Wilde, az Ace of Base, Francesco Napoli, a Las Ketchup és a No Mercy is fellépnek, míg a hazai élvonalat legendás előadók képviselik. Ott lesz többek között Dobrády Ákos (TNT), Novai Gábor (Hungária), Cory (Happy Gang), Vincze Lilla, Zoltán Erika, Soltész Rezső, Marcellina, Mr. Rick, az AD Stúdió, Mr. Malyk, Zsoldos Dedy (Hungária) – és még sokan mások.
Mi mind egy nagy közösséget alkotunk – a zenehallgatók, egy-egy város lakói, sőt, az egész nemzet. Nagyon fontosnak tartom – mondhatom, küldetésemnek tekintem –, hogy a fiatalabb generációk is megismerjék azokat az értékeket, amelyeket az LGT, a Neoton, az Omega és sok más legendás együttes, énekes és magyar zenész teremtett meg, és hagyott ránk örökségül.
– Ön a Fergeteg Party márka ötletgazdája és állandó házigazdája. Milyen személyes víziót követ a mostani Aréna-show megvalósításakor?
– Egyetlen cél vezérel: hogy aki ellátogat erre az Aréna-koncertre – amely valójában inkább egy fesztivál, hiszen több tucat fellépő váltja egymást a színpadon –, egy estére maga mögött hagyhassa minden bánatát és rossz érzését, és beléphessen egy olyan varázslatos világba, ahol a kellemes emlékeket mosoly és szeretet övezi.
Külön öröm számomra, hogy az esemény producerével egyeztetve most is sikerült megteremteni annak lehetőségét, hogy – ahogy minden általam szervezett rendezvényen – ezúttal is ott lehessenek a hátrányos helyzetű emberek.
Fontos kiemelni: ez nem jótékonysági esemény, hanem egy rendkívül magas színvonalon megvalósuló, 5-6 órás látványos műsorfolyam, amelyet fergeteges zenék és nem utolsósorban mély érzelmek töltenek meg. A vizuális élmény szintén kiemelt szerepet kap – bízunk benne, hogy a látványvilág méltó társa lesz ennek a monumentális zenei időutazásnak.
Tanulás, elemzés, építkezés
– Karrierje során melyek voltak a legemlékezetesebb mérföldkövek, amelyek új irányt szabtak a pályájának? Hogyan élte meg ezeket a váltásokat és mit tanult belőlük?
– Az egész ott kezdődött, hogy hetedik osztályos koromban szalagos magnóról játszottam zenét az osztálytársaimnak. Felemelő érzés volt látni, hogy mosolyogva táncolnak arra, amit én válogattam.
A következő emlékezetes pillanat az első egyetemi bulimhoz kötődik, amely a Kossuth Klubban zajlott. Bár a technika fejlettebb, a helyszín pedig jóval nagyobb volt, mint korábban, az érzés ugyanaz maradt: mosolygó, táncoló, egymást ölelő emberek között álltam. Ma már olyan ikonikus színpadokon dolgozhatok, mint a Papp László Aréna, a Puskás Stadion, az MVM Dome vagy a Syma-csarnok, de ugyanilyen örömmel veszek részt egy kisebb privát eseményen is. A lényeg változatlan: az az érzés, amit a közönséggel együtt átélünk, mindmáig velem van.
Egy másik meghatározó terület az életemben a rádiózás. A húszas éveim elején szerettem bele ebbe a műfajba. Kezdetben a debreceni egyetemi rádióban dolgoztam, majd barátaimmal létrehoztuk Magyarország első kereskedelmi rádióját. 1994 elejétől a Juventus Rádió igazgatójaként és műsorvezetőjeként folytattam, jelenleg pedig a Retro Rádió csapatát erősítem. Hálás vagyok, hogy évtizedeken át folyamatosan jelen lehetek ebben a világban.
E két hivatás mellett van egy harmadik terület is, amely részben összeköti az előző kettőt: az eseményszervezés. A Fergeteg Party rendezvénysorozat mellett városnapok, falunapok, vállalati események, fesztiválok, de esküvők, születés- és névnapi összejövetelek is szerepelnek a repertoáromban, szervezőként és házigazdaként egyaránt.
Ennek a három szenvedélynek köszönhetően rengeteg különleges helyre jutottam el, számos inspiráló emberrel találkozhattam, és olyan élményekkel gazdagodtam, amelyekről gyerekként álmodni sem mertem volna. Az egyik legemlékezetesebb ilyen alkalom 2012-ben volt Londonban, amikor Magyarországot képviselve vihettem az olimpiai lángot.
Úgy érzem, minden fordulópont és mérföldkő rengeteget tanított. Fizika szakos végzettséggel hajlamos vagyok mindent elemezni, rendszerezni, és ezekből a tapasztalatokból mindig igyekszem építkezni a következő események, projektek során.
Legendák között
– Rengeteg hazai és külföldi hírességgel találkozott, többükkel interjút is készített. Van olyan világsztár vagy legenda, akivel való találkozás különösen emlékezetes maradt az Ön számára?
– Többször is alkalmam nyílt legendás személyiségekkel, világsztárokkal, sportolókkal, zenészekkel, színészekkel és kivételes tehetségekkel találkozni, interjút készíteni. Beszélgethettem például Michael Jordannel, aki akkoriban a világ legismertebb sportolója volt, de készíthettem riportot Madonnával, Terence Hillel, Eszterházy Péterrel, Rod Stewarttal, Magic Johnsonnal, és találkozhattam többek között Michael Jacksonnal, az Ottawan együttessel, Michael Flatleyvel, David Beckhammel, Ronaldóval és Ronaldinhóval is.
Természetesen a hazai élvonalból is sok előadóval ápolok jó kapcsolatot – az Ákossal, Geszti Péterrel vagy Presser Gáborral folytatott beszélgetések mindig különleges élményt jelentenek.
Ami számomra különösen fontos: ezek az emberek nemcsak hatalmas sikereket értek el, hanem példaképként is szolgálnak. Éppen ezért mindig igyekszem figyelni arra, hogy tanuljak tőlük – akár egy gondolatból, akár egy mondatból is sokat lehet meríteni.
Sűrű lesz az év
– Milyen tervei, céljai vannak a közeli és a távolabbi jövőre vonatkozóan?
– Jelenleg a legközelebbi, számomra kiemelkedően fontos esemény a Fergeteg Party lesz május 10-én, a Papp László Sportarénában. Most minden erőmmel erre a koncertre készülök – életem egyik legnagyobb lehetőségének érzem.
De nincs megállás: alig egy héttel később már a legendás Ricchi e Poveri zenekarral lépek színpadra Budapesten. Ezután következik a szezonnyitó a siófoki Plázson, ahol a Neoton és Zoltán Erika társaságában léphetek fel. A nyár folyamán visszatérek a Plázsra még négy alkalommal, ott leszek a Tabánban, a Budapest Parkban, valamint szinte az összes jelentős hazai fesztiválon, városnapon – és természetesen a klubkoncertek sem maradnak ki.
Szerencsésnek érzem magam, hogy időről időre külföldön is lehetőségem nyílik színpadra állni. Ausztrália kivételével már minden kontinensen zenéltem, de úgy tűnik, hogy idén ősszel ez a sor is teljessé válik – nagy eséllyel ott is megvalósul egy koncert.
Rendkívül hálás vagyok, hogy hétről hétre újabb és újabb helyszínekre juthatok el, és ennyi emberrel élhetjük át együtt a zene örömét. Minden meghívás, minden produkció, amely számít rám, megtiszteltetés – és én igyekszem ezt a bizalmat minden alkalommal maximálisan meghálálni.