Rendőr mentett életet

  28 Mar 2013


Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet egy óbudai buszmegállóban.
A III. kerületi kapitányság egyik rendőre hazafelé tartott csütörtökön délután, amikor meglátta, hogy összeesik egy férfi a Pacsirtamező utca és a Tímár utca kereszteződésében lévő buszmegállóban. Azonnal a segítségére sietett. Az egyenruhás éppen egy hete sajátította el – a rendőrkapitányság több munkatársával együtt – az Országos Mentőszolgálat szakembereinek segítségével az életmentés alapjait. A rendőr a tanultak alapján szívmasszázst alkalmazott a válságos állapotban lévő férfin, aki már nem lélegzett. Előbb megvizsgálta a beteg légzését, hívatta a mentőket a járókelőkkel, majd azonnal megkezdte az újraélesztést. Ezzel a mentők kiérkezéséig biztosította a férfi keringését. A mentőegység – köztük épp az egyik képzést tartó szakember – ezután sikeresen „sokkolta” a beteget, akit már stabil állapotban szállítottak kórházba. Az 1955-ös születésű férfi állapota azóta is stabil. A segítségére siető rendőr később elmondta: ha nem vett volna részt a képzésen, nem mert volna beavatkozni.